Mi a gond ezzel? A klasszikus telepátia miért nem működik szinte soha? Megvalósítható-e a klasszikus telepátia? Magyarázható-e másképpen a jleneség?
a) magyarázható. Pl. clairvoyance-el (annál ugyanaz az eredmény elérhető, de anélkül, hogy szüksége lenne kapcsolatra alany és vevő közt)
b) megvalósítható a klasszikus gondolatolvasás, de leginkább csak akkor, ha van adó is a kísérletben. Azaz van valaki, aki "olvassa" a gondolatokat, és valaki, aki "küldi" őket, kifejezetten neki, mint egy adótorony. A tudósok tisztában vannak vele, hogy az adó és a vevő közt szmpatizálás szükséges, és hogy egyes "adók" minden vevőnél feljebbtornásszák az eredményt, de mégis csak a vevők felkutatására koncentrálnak. Ennek két oka lehet: látványos és önálló eredményeket nyilvánvalóan egy vevővel tudsz elérn (és nem kell akkora ismétlésszám), illetve egy vevő ember képes lehet "engedély nélkül" is behatolni egy elmébe, azaz adatokat lophat. Egyértelmű, mire lesz több forrás... Persze ez a hozzáállás nem feltétlen szolgálja a stabil eredmények elérését, se a valódi, teljes kutatást a megértésért, de hát ez van.
c) a gondolatok nem úgy vannak jelen, mint egy írott szöveg, vagy képek sorozata. Sokkal inkább benyomások, homályos foltok raktározódnak el - valószínűleg a gondolatok legjobb megjelenítése a gyerekrajzok vizsgálatából lehetne vizsgálható: pirossal jelzett orr, pálcikaemberkék zöld füllel, mosolygós napocska... Csakis a lényege spontok kerülnek megjegyzésre, és azok is torzulnak kedvünk szerint. És mindez örökkön változó, képlékeny formában töredékmásodpercenként újrarendezve.
Ezért nagy valószínűséggel csak felszíni gondolatok, vagy olyanok olvashatóak ki, amikre erősen koncentrálnak. Általánosságok és jelenidejű dolgok valószínűleg. Az is hozzá jön, hogy önmagában klasszikus módon ritkán alkalmazták. A klasszikus felállás szerint az alany szemébe néztek, azaz olvashattak a gesztusaiból is. Az sem ártott, ha ismerték az illetőt valamennyire.
Szóval valójában nem olyan egyszerű ez, és korántsem optimalizáltan letisztult formájában érdemes elsőre próbálkozni, és annak sincs értelme, hogy próbaképpen arra gondol az adó, hogy "babfőzelék" mint random szó. Jobb, ha rendelkezünk némi emberismerettel, és közünk van az információhoz is.
Még a mai kísérletekben is tudni legalább annyit előre, hogy egy képet kell visszaadni, egy bizonyos jelet a Zener-kártyákból (1:5 eséllyel random is eltalálod), vagy egy utcaképet, épületet, szóval valami. És megadják az időt is, amikor az adó személy úgymond "elkezd adni".
Valamint a kiértékelés a "legjobban hasonlít" elven működik, vagy "ez a jelző ráillik" alapon, és legtöbbször a vevő is részese a kiértékelésnek (egy zsűri is választ egyet a lehetősgéek közül, és máskor a vevő is, mi több: rangsorolás van a lehetőségek között, merthogy nem csak No.1-et választanak ki, hanem az összes lehetőségből sorrendet állítanak fel).
De ennek ellenére elég jó, és tudományos igényű a kiértékelés ma már.
Egy utolsó bökkenő: a "vett" gondolatok nem elkülöníthetőek a "saját" gondolatoktól - legalábbis ma nem rendelkezünk elég tudással ahhoz, hogy ezt megtehessük - (így egy gondolat-író dolga jelentősen könnyebb lehet - valakié, aki nem megmondja, mire gondol éppen az alany, hanem aki "megmondja" az alanynak, az mire gondoljon). Így a kísérletek során a vevő folyamatosan mondja a benyomásait, amiket magnóra vesznek (meditatív állapotban van, gyakran Ganzfeld-körülmények között), és később a szüneteket kivágva visszajátszák. Ez egyfelől segíti a kiértékelést, másfelől részét képezi a végső értékelésnek.
