Régi mendemonda az aura legendája. Hagyományosan úgy írják le, mint egy energiaburkot az élő test körül, ami a fej táján szélesebb, amit az élet lényegének hordozójával hoztak összefüggésbe, amit a szívvel, vagy az aggyal azonosítottak.
A személyes beszámolók szerint az aura színes, a szín az érzelmi állapotot írja le, a színek élénksége az egészségi állapotra utal, a színek és alakzatok összetettsége, amik az aurát alkotják az egyén (szellemi képességeinek) összetettségére utalnak, az aura kiterjedése főleg a szellemi képességekkel van összefüggésbe hozva, bár ez utóbbiba a többi szempont is belejátszik (elmondások szerint).
Az aura "csak beavatottak", "különlegesen érzékeny személyek", vagy speciális körülmények (pl. érzelmi megrázkódtatás, hirtelen megvilágosodás). Más leírások szerint az aura látása tanulható. Én ez utóbbiban hiszek, bár megerősíteni semmit nem tudok.
Ami biztosan tudható, hogy az aura - a leírásoknak leginkább megfelelő aura - egyfajta energiamező.
Lássuk a tudomány álláspontjának fejlődését a kérdésben. Az ókori görögök elfogadták létét, bár nem sokat foglalkoztak vele. Ennek megfelelően feledésbe is merült. Nem tudom, az újkori spiritiszták mikor vették ismét elő, de népszerűsége manapság törtlen. A tudomány auraszerű dolgokat csak az elektromosság felfedezése után volt képes meglátni, és ezután egyre másra jöttek elő a dologra vonatkozó elméletekkel. Olyat kerestek legalább, amit ember (élőlény) kibocsáthat, így a radiaktivitás, és tiszta elektromosság alapbn elvetésre kerültek. Az elős, és sokáig legerőteljesebb jelölt, amivel a keményvonalas tudós urak a sárba is döngölhették tetszésük szerint a számukra elfogadhatatlan "láthatatlan világ" ügyeit intézőket az infravörös hőkép volt. Viszont kiderült, hogy az emberi test termel elektromos áramot, mi több egyfajta állandó erősségű egész elektromos mezőt a test körül, ami nyilvánvalóan az agy környezetében erősebb, így ennek az elméletnek az előnye az alak megtrtása is volt, de semmiféle értelme nem volt a színes aura leírásának. Az elektromos erőtereket ugyanis a szem olyasminek látja, mint a tábortűz hőjét a színes lángok körül - egyfajta átlátszó remegésnek. De feltételezhető volt, hogy a szemre esetleg hathatnak ezek az erők egyfajta zavarként, amik okozhatnak színérzetet. Így figyelmet szenteltek a biológiai kutatásoknak. Ki is derült, hogy a szem összetettebb szerv, mint képzelték, és a hagyományos fókuszban lévő színlátás mellett a szem peremén másfajta látás történik, ami tudatosan elkülöníthető. Most nem a nappali vs. éjjali (színes vs. fény-árnéyk - ti. fekete-fehér) látásról van szó. Ezt a különleges részét a látásnak a félhomály segíti elő, és különleges gyakorlatokkal fokozható. Hogy most a spektrum vörös, vagy ibolya tartományában látunk-e ezzel, arra hirtelen nem emékszem, de nem is fontos. A lényeg, hogy így színesen lehetett látni, aurát, de nem volt meg az alak, túl speciális volt, és nem csak élőlényekre korlátozódott a látvány. Persze elképzelhető valamiféle kombinációja fentieknek, de az nagyon erőltetett lenne.
Aztán jött egy ruszki fizikus, aki röntgengépet javított egyszer, és a keze beleért a hosszúhullámú lektroos sugárzásba, és így készült fénykép. Ez nem a hagyományos röntgenképkészítés volt, röntgensufárzás nem is vesz rész benne. Aurát fényképezett, ráadásul színeset, főleg kék-piros színnel, a doog az élőlényekre volt jellemző, és klönféle alakzatokat is látni lehetett (kicsapó, tekergő fénnyalábokat). Akkoriban csak fényképezés állt rendelkezésre, ezzel a technikával sokáig nem tudtak filmet készíteni. Kirlian módszerét a nyilvánvaló működése ellenére nem vizsgálták, és agyonhallgatták. A kutatások magánpénzből folytak, illetve a japánok karolták fel, miután kiderült, hogy a fénnyalábok keletkezési helyei nem kötődnek a test elektromos rendszeréhez (nem idegdúcokból indulnak ki), és bár hatással volt rá az eletromosság (torzította az alakját), mégsem volt egyértelműen elektromos a jelenség. Az elektromos oldala úgy tűnik, csak mellékjelenségként lép fel. Ugyanez igaz a mágnesekre is ezzel kapcsolatban. Ehelyett - azt olvastam -a módszer segítségével elméleti igazolást nyet az akupunktúra (és a csakrák) rendszere, és számos új pontot azoosítottak a segítségével (ma már gépek szúrkálják az embereket a koooly kórházakban).
Az aurának volt mé pár érdekes tulajdonsága ezen kívül is. Nevezetesen hatottak a táryakra. Ha valaki egy ideig a tenyerébe szorított egy pénzdarabot, annak kisugárzása jelentős mértékben megnövekedett, majd szép lassan (órák alatt akár) elhalványult, és visszatért az alapállapotba. (lássátok az elméletet a voodoo-s részben).
(a Kirlian-fényképezésről vannak képek a neten is, meg járjatok könyvtárba)
Ha viszont mindez sikerletett egy élettelen tárggyal, hogy viselkedhet élölények esetében? Esetleg lehetséges tudatosan irányítani? Befolyásolni mások auráját, még ha csak közvetlen közelségben is? Ennek a gondolatnak a jegyében a következő bejegyzést a kézrátételes gyógyításnak szentelem majd.
Egy másik érdekes tulajdonsága ennek az "erőtérnek", hogy ha eltávolítuk egy részt az élőlényből (a kísérletet falevléen végezték!), akkor a nagyobb rész mé egy idáig reprodukálja az aurát - úgy, mintha az adott rész (levlécikkely) továbbra is ott lenne, anélkül, hogy az erőtér alakja a legkevésbé is módosulna. Azaz a körvonal és az eredeti vastagság rekonstruálható a kép alapján. Sajnos arról nem tudok, hogy a levágott darab mennyire hordozza ezt a képességet. Eza jelenség magyarázhatja, hogyan képesek az élőlények regenerálni a testüket, és hogy miért "viszket" a lába az embereknek még ha el is veszítik azt. A test emlékezik.
Tudtommal egyedül egy magyarr orvosnak jutott eszébe haldoklókon kipróbálnia módszert. Ő úgy találta (1-2 eset alapján, akik önkéntesek voltak), hogy a halálkor az aura kettéválik. A képen ez kettős auraként jelenik meg. A vizsgálatot nem ismételték meg, a témát tabuként kezelik.
Az utcai auramérősök nem tudom, hogy működnek, engem a készülékükben az zavar, hogy az állítólagos aura a monitoron nem mozog együtt a képen látható személlyel. Valamint elterjedtaz "indigó gyerekek" városi legendája. Hogy milyen alapon jött ki ez a szín, és hogy miért csak gyermekkorban (érdekelne egy korbehatárolás is erre vonatkozólag) van ilyen aurája az embereknek, az egyszerűen érthetetlen számomra. Szerintem szemfényvesztés az egész, vagy rosszabb: elitizmus gazdagék kölykeinek. Leginkább mindkettő.
