A kettő kvázi elválaszthatatlan egymástól. Csak pár "poénos" elképzelést sorolnék fel röviden:
- az ég fekete lepel, amin a csillagok lámpásként ragyogó fények
- az ég fekete bársonyszövet, rajta a csillagok lyukak, miken az isteni fény - más esetben a "valóság" (l. Platón az elképzelés alapját) - szűrődik át
- az ég XY (egyiptomi) istennő teste, akinek egyetlen éke a csillagok ragyogása (feltehetőleg zsinórra fűzött flitterek/ékkövek)
- a csillagok ékkövek, és meg is lehet szerezni őket. Ezért húnynak ki egyes példányok.
- az ég egy hatamas lepel, vagy a világ széle (mint egy labda belső felülete - a Legvégső Határ, ha-ha), és a csillagok az istenek figyelő tekintetei, akik elvonultak, de figyelemmel kísérik teremtésüket
És a végére a világ legcukibb (általam ismert) teremtéstörténete:
Egy óceániai szigetlakó nép mítoszáról van szó, és az "isten" nevét elfelejtettem, legyen most Csingacskukk, mert kell egy név. Naszóval kezdetben mindent sötétség fedett, és jött Csingacskukk (bocs, oh nagy indiánfőnök a neved sárbatiprásáért, kérlek ne kérd a Nagy Manitutól büntetésemet). Szóval jött ez a Csingacskukk, és ment egy darabig, csak úgy, jól elvolt magában. Aztán azt vette a fejébe,, nosza álljunk neki teremteni, olyan frankó lenne elmondani: "én csiáltam, elértem!", így nekiállt összegyúrni az épp keze ügyébe eső egyetlen dolgot (ne feledjük, sötét van!): homokot és kavicsot. Ezt elgyúrogatta egy darabig, de mind ismerjük, mi van ilyenkor, csak nem akart sikerülni neki egybegyúrni a két dolgot (állandóan elpergett a homok, ottmaradta kő, szóval nem akart összejönni ez a kis "teremtgetés"). Elvolt így egy darabig (úgy pár órát), mire leesett neki, hogy ez nem fog összejönni, ezért aszondta: "Most már felkapcsolhatjátok a villanyt, kész a teremtés!" És erre világos lett, és Csingacskukk büszkén kihúzva magát lépdelt tova, hogy lám; fogadni a gratulációkat (hogy milyen jó kis világot alkotott).
És ez egészen komolyan egy nép hite. A homok-kő gyúrogatós epizód lényegében változtatás nélkül került ide.
