Előszó: a Fallout sorozatot sosem parodizálták. Sosem figurázták ki. Tegyünk egy próbát!
https://www.youtube.com/watch?v=C0K_LZDXp0I
1. fejezet - hős születik
A falu öregje és Hakunin összeült. A falu készletei kimerülőben voltak, a sugárzás és az újra felépülő városok mind többet elragadtak a falutól. A beltenyészet is komolyan elharapózott, így egyetlen választásuk maradt: egy mesterséges személyt alkotni az eredti Óvóhelylakó maradványaiból, ki maga is kiborg volt, és ugyanilyen kétségbeesésre késztető körülmények között készítették valaha. Haku persze megint be volt lőve, így egyetlen szavát sem értette a félvak, szenilis nagyanyó. Nagymami mindössze abban reménykedhetett, hogy nem bassza el az összeállítási protokolt, és teremtménye legalább értelmes beszédre lesz képes. Gyorsan a skála szélére csévélte az intelligencia mutatót, ha már ez eszébe jutott - remélve, hogy nem a minimum felé mozdul el az érték... Felmerült ugyan benne, hogy egyszerűen bescanneli az egyik falubeli DNS-mintáját, de nem volt biztos benne, hogy az általános színvonalromlás ehhez elég mélyre süllyedt-e. Meg különben is utálta az a ribi kis Chitsát, aki válogatás nélkül összefeküdt mindenkivel. Végül egy külső mintát használt fel, mert megfájdult a feje, és elment a kedve az egésztől...
2. fejezet - A Próbák Temploma
Kinyílnak a szemeim, elvakulok, ahogy a Napba pislogok. Jönnek az adatok: Nap. A Naprendszer központi égitestje, ami fénnyel, egyéb sugárzással és hővel látja el bolygóit. Állapot: normális. Akkor jó. De mi a faszra jó ez nekem? Kurva távol van, úgysem érem el.
Fejem elfordul. Az adatok csak jönne: föld - semmi különleges. föld - semmi különleges. föld - semmi különleges. Törzstag - erőteljes. föld - semmi érdek- vissza.
- Te!
- Buffy, jobb ha tudod, főnökasszony meghagyta kotródjá' be a templomba, vagy felnyársallak!
- Ba'meg! - De azért csak mentem, francnak van kedve vitatkozni. Bent tökre látszott, hogy minden díszlet, csakis az én kedvemért rakták oda. Sajna a hangyáknak meg skorpióknak hiába mutogatnám a különlegesen pushuppolt melleimet nem hatódnának meg. És mivel 50kilós nő létemre a nehézfegyverek után viszket a tenyerem valami eszközt keresek. Persze csak ez a rohadt bot van nálam, tiszta kőkorszak! És ezt kell nekem megmenteni? De az ösztöneim löknek előre. Az egyik csótánynak átdöföm a fejit, a másikat úgy megrúgom, hogy felkenődik a falra. Sa-la-la-la, ez folyik még egy darabig, találok még egy lándzsának nevezett vackot egy műanyagcsontváznál, tönkreteszem a felállított csapdákat (hé, szivatás visszajár!), összeszedek pár használhatónak ítélhető vackot, eltöröm egy zár nyelvét, berobbantok egy ajtót a gondosan a hely egyetlen köcsögébe "rejtett" bombával... Mit képzelnek ezek???
Végül elérek egy tábortűzhöz. Marha törzstag biztosfázik, van idebenn vagy 10 fok, odakint 39... Meglát, belémköt. Na, mondom, ahelyett hogy kihasználná az alkalmat egy dugásra... De nincs fából az ürge, hintáztatom neki kicsit a melleimet, belenyalok a fülecskéjébe, ripsz-ropsz, nálam is az ajtó kulcsa. Ő bambán mered rám, ahogy felmegyek a 2 méterre lévő 3 lépcsőn, és leakasztom a koszlott gúnyát, amit hivatalosan viselnem kell...
Nagymamihoz menet látom ám, hogy uncsitesó sírdogál. Kérdem tőle, mi a fennforgás? Aszondja elromlott a kút. A barom elfelejtette a kötél végére akasztani a vödröt...
A nyanya bent roppant elégedett volt magával. Közölte, hogy nagyon aggódott, mert csak ezt az egyet tudták elkészíteni belőlem, remélte, hogy átjutok a hülye próbáin. Na mondom, ha nem tudnak újat csinálni belőlem, és ha az iménti jelenet általánosságban jellemzi a falut, akkor mi a fasznak kockáztatták, hogy tönkremegyek?
Erre fejhangon sipítva kezdett kiabálni velem, de egy betört orr észhez térítette. Látta, hogy dühös vagyok, hát elküldött az öreg Hakuhoz valami jó kis drogért, hogy lenyugodjak. Jó ötlet, gondoltam.
Az öreg szokás szerint ópiumot szívott a vízipipáján, és arról panaszkodott, neki is hogy betett a sugárzás, a legjobb canabisfácskái vénusz-légycsapókká mutálódtak. Másfél méter magas légycsapókká. Azé' csak lvertem őket - mégse hagyhattam, hogy az a jó kis drogültetvény kárba vesszen, meg aztán pont útban voltak. Haku mester megígérte ugyanis, hogy megtanít egy egyszerű drogocska elkészítésére, de először is szedjem össze az alapanyagokat, amik a falu határában nőnek elvadulva. Ő már nem termeszti, mióta egy vándorkereskedő - bizonyos Vic - szerzett neki néhány kokaincserjét. Persze egyszerűbb lett volna felperzselni az egész kertet egy jó kis lángszóróval, és betépni a füsttel, de ez még a jövő zenéje.
A faluszélen összeakadok Nagorral, a falu erősemberével, már megint elcsavargott a pitbullja. Jó neki.
Keresgéltem a fák között vagy egy órán át, az egyetlen nehézség az volt, mikor holmi gyík egyszer kinyúlt a bozótból, és majdnem beleharapott a kezembe! Gyorsan belevágtam mindkét lándzsám. A többi mind elkotródott mikor megérezte fajtársuk vérének illatát. Nem telt bele sok idő, egy zsáknyi gyommal vissza is tértem a drogosmberhez, aki kiválogatta a megfelelő növényeket, és elkészítette a szert. A mikroprocesszorok kiemelt prioritással dolgozva raktározták el a teljes anyagot. (Megjegyzés: az erdőben láttam Nagor kutyáját. Egy lerakat radioaktív hordót pisált le éppen, térdég a goo-ban állva. Inkább elkerültem, ki tudja mi lesz belőle, ha összetalálkozik ő is egy olyan gyíkkal (úgy egy méteresre nőnek, és sziklakemény bőrük van). Bár Nagor a különbséget valószínűleg nem veszi majd észre.)
A falut 3 irányból már láttam, 90 fokos sziklafal határolja, most kiderült délről csini kis szakadék esik a mélybe. Tuti mesterséges az egész. Épp indultam volna át a hídon, mikor Mynoc, a herélt törpe slattyogott elő a sűrűből, büszkén rá, hogy ő a falu felderítője. Őregem, mi a fasznak tartanak egy ilyen gnómot egyáltalán? Ez a falu tök el van vágva mindentől! Semmilyen kapcsolatot nem ápolnak a külvilággal!
- Üreg, mély! - mutogat a kopasz emberke a szakadkéba - Te lenni felül széles, szél lefúj! Bukj le! Kúszni át faéslián! É ncsinálni merdező lándzsa! Látni másember este, tábortűz, ehe. Mynoc lát, húzogat követ lándzsán, nem azt húzogat, amit Mínoc csinál, nemám! Beleáll földbe mélyen! Hősnek nincs lándzsa? Mynoc nekiad lándzsa!
Azzal a kis törpe a kezembe nyomta a nyamvadt szerszámot. Bár meg kell valljam ügyesen rászerelte azt a fémdarabot. Lehet, hogy nem is olyan húlyőke, mint amilyennek kinéz? Ő lehetett volna az emberi evolúció új lépcsőfoka?
Kár volt annyit gondolkodni. Két nagydarab állat tartott felém kötöszködésre készen. Itt senki nem akar dugni?!?
- Enyimé lándzsa, én nagy vadász leszek hős, ő meg testvér, elkísér engem! - löki meg a vállam. Lendíteném a lándzsa nyelét, hogy tökönvágjam, de elakad a csapásom. A kisebb gyorsabb volt, tökönrúgta a nagyot.
- Miért te leszel a hős? Én is lehetek hős! Nem mindíg Te leszel a hős!
A másik ott görnyedezett szemforgatva. Kicsit összeszedte magát, ágyékkötőjéből előrántota a kését, és meglendítette, de a kicsi szerencséjére idejében ellépett. Jó kis szúrás volt, meg úgy egyáltalán a közelharci technikámon lehetne csiszolni, tettem félre magamnak gondolatban egy emlékeztetőcetlit, aztán gyorsan elkotródtam onnan, mielőtt még jobban belekeveredek ezenek a neandervölgyieknek a napi gondjaiba...
