Mint Schrödinger olyan szépen illusztrálta azzal a bizonyos macskával a valóságot a megfigyelő alakítja ki. Befolyásolja. Vagy olyan izé.
Szóval ha sokan hisznek valamit, vagy egy izolált környezet elég erősen hisz valamit (pl. egy ember egy adott helyzetben egy adott idötartamban) akkor akkor és ott az lesz a valóság, amit hisznek, aszerint fognak működni a dolgok. És ha egy hit számosszor megerősítődik (mindíg ugyanazt hiszed ugyanúgy egy adott szituációra vonatkozólag - legyenek ezek a természeti törvények akár) akár hozzáállásbeli, akár tapasztalati alkalmakkor (elsőre példa az ima, a másodikra példa látni/tapintani valamit), akkor az elfogadott valósággá válik a személy számára, és Schrödinger valóságmodellje szerint valósággá válhat a Többiek számára is (illetve befolyásolja azok valóságérzetét/-érzékelését, azaz az általuk megélt valóságot).
Végeredményben: ha képesek vagyunk feladni berögzült elképzeléseinket, és ezeket helyettesíteni, vagy ezeket mellőzve valamiről elhinni, hogy az a valóság, akkor elméletileg átmehetünk a falakon is - pusztán az elme erejével csodákat vihetünk véghez.
És ha bármilyen kis eredmény is elérünk (vagy vélünk elérni), egy idő után ez természetessé válik számunkra, így egyre nagyobb, kifejezettebb eredményeket leszünk képesek elérni.
Hogy ez nem csak üres filozófia az a helyzet is jól mutatja, mikor egyszer 4 óra alatt kellett kiolvasnom 300 oldalt (regényt) úgy, hogy viszonylag részletesen vissza tudjam mondani a tartalmát, illetve mikor alig 1,5 óra alatt kellett felkészülnöm egy eladdig kezembe se vett 500 oldalas könyvből segítség és jegyzetek nélkül egyetemi vizsgára. Az idő sinte megállt, az oldalak mint képek, a sorok mint papírra a nyomtatás ágyazódtak az elmémbe csak azért, mert nem volt más lehetőségem, mint megpróbálni, és én KÉTKEDÉS NÉLKÜL vetettem magam a feladatba. Természetesen sikerrel.
EGYETLEN alkalommal (sose kíséreltem megismételni, sose ívántam előtte hasonlót) pedig egy állati hosszú és unalmas gimis ünnepélyen álltam, minden összemosódott előttem unalmamban - csak a berögződés tartott talpon a túlzsúfolt terem ajtajában, lényegében máár a folyosón állva. Nem gondoltam már semmire, nem érzékeltem semmit. Akkor eszembe jutott egy eset, mikor kigyulladt egy szemetes. Arra gondoltam, mindent kiürítenének és én 2 órával előbb mehetnék haza, ha kigyulladna egy. Az jutott eszembe, van is egy ott arra... Megjelent előttem a szemetes, telve papírral, benne a lángok sárgá fellobbantak tökéletesen úgy, mint a valóságban tették volna. Aztán arra gondoltam, ez veszélyes, és szégyelletem magam, hogy ilyesmit kívántam.
Nem láttam a szemetest. Csak felételezetem, hogy ott kell lennie. Nem láttam a tüzet, nem láttam a füstöt, és a terem másik ajtaján át jött elő valaki a hírrel: tűz van, kigyulladt az egyik szemetes. Mindenkit hazaküldtek, az ünnepséget nem tartották meg később sem. Szerintem a "tüzet" egy poroltófújással el lehetett oltani, mégis mindenkit hazaküldtek tűzriadó miatt. A szemetest soha nem láttam utána sem, sosem tudtam meg részleteket. Nem elsőnek távoztam, hanem szokás szerint csak akkor, mmikor már biztosan úgy döntöttek mások. Se a folyosón, se a teremben nem láttam füstöt sem. Nem hiszem, hogy bárki látott volna. Számomra rejtély az eset.
